Életmód fejlesztés, önismeret avagy hogyan legyek egyre jobb?

Miért kezdtem el az önfejlesztést?

Nem tudom, hogy Te , aki most olvasod a blogomat, hogy hány éves vagy,

de azt tudom, hogy mindenki életében eljön az a nap, amikor felteszi a kérdést önmagának, hogy mi értelme van az életének.

Ez a nap az én életemben is eljött, épp, akkor, amikor 40 éves lettem. Természetesen addig is foglalkoztatott egy-két világmegváltó kérdés, de nem olyan erőteljesen, hogy el kezdjek vele komolyabban foglalkozni.

Van olyan, akinél ez már a húszas éveiben megérkezik és van, akinek csak az ötven derekán és vannak olyanok, akiknek soha. Most nem azoknak írok, akik ebben az életükben nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, hanem azoknak, akik hajlandóak egy kis figyelmet szentelni és foglalkozni saját magukkal és a belső világukkal.

Tudtam, hogy változtatni kell az életemen, mert nem mehet az tovább, ahogy addig éltem. No, nem volt az olyan szörnyű csak már önmagamhoz képest nem volt elegendő. Persze azt is látnom kellett, hogy az egészségem sincs teljesen rendben emiatt. Nem voltak olyan nagy problémák csak olyan jelzés szerű kisebb nagyobb díszkomfortok, mint pl: fáradékonyság, kialvatlanság, étel intolerancia, hasmenés, allergiák, egy kis csípő fájdalom, rossz emésztés stb. Szóval nem volt nagy baj, inkább csak kényelmetlenség, ami a figyelmemet elvette arról, hogy azzal tudjak foglalkozni, hogy hogyan lehetne jobbá tenni az életemet.

Mindenki arra vágyik, hogy jól legyen a bőrében.

Mi kell ehhez?

Természetesen mindenkinek más, de van egy nagyon jó közmondásunk, hogy egészséges testben egészséges lélek lakik. Ezt a vezér fonalat szem előtt tartva, arra gondoltam, hogy ez nekem is jó lehet.

A testünk mindig üzen nekünk!

Van úgy, hogy csak parányi jelek vannak és nem vesszük észre. Van úgy, hogy már nem lehet nem észre venni. És van úgy, hogy már késő, amikor észre vesszük.

Az biztos, hogy amikor hozunk egy döntést és oda figyelünk a testünk adta jelekre, akkor jóra tudjuk hozni a szervezetüket és ezzel egy időben elindul a bensőnk változása is.

Az első kérdés, ami ilyenkor felmerül: WHO AM I?

Ki  vagyok én? Mindegy, hogy először nem tudod, mindegy,  hogy először nem érzed, csak tarts ki amellett, hogy meg akarod ismerni magadat. Mindegy, hogy először belül változol és utána kívül, vagy épp fordítva. A végeredmény a lényeg, még pedig az, hogy harmóniába kerülj önmagaddal és a világgal.

Nincs más, ami ennél fontosabb lehetne az életedben, mert, ha ez meg van, akkor rendben lesz minden egyéb más is.

 

És akkor mindened meg van, ami ahhoz kell, hogy boldog lehess. Elvégre minden ember ezt akarja, vagy nem? Hát dehogy nem 🙂

Szeretettel várlak a következő írásommal is, kövess engem, ha érdekes ez a téma neked. Iratkozz fel hírlevélre itt a blogon jobb oldalt és biztosan nem maradsz le semmiről.

Szeretnél többet olvasni a blogomon, akkor iratkozz fel jobb oldalt a hírlevélre.

Ha szeretnél segítséget kérni tőlem ide írhatsz:

ancsuszka111@gmail.hu

Ha további információra lenne szükséged, gyere ide:

https://www.facebook.com/eletmodvaltasforeverrel/

Vitalizáló, méregtelenítő termékek itt:

http://eletmodvaltas8.webnode.hu/

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!